- alapterület: 52
- telek mérete: 0
- szobaszám: 2
- félszoba: 0
- emelet: 1
- épület szintjei: 3
- belső szintek száma: 3
- tégla épület
- gáz (konvektor) fűtésű
- parkolás utcán fizetős
INGATLAN LEÍRÁSA
Ezt a fantasztikus ingatlant azoknak a fiatal pároknak ajánlom elsősorban, akik egy már felújított, stílusosan kialakított belvárosi hangulatú lakást szeretnének a 13. kerületben. Mind az 52 nm úgy van kialakítva, hogy elegendő hely van benne ahhoz, hogy mind a ketten kényelmesen elférjenek, és meglegyen mindenkinek a privát szférája is. Ráadásul a két szobán felül még van egy 6 nm galéria is, ezért, amikor vendéget látnak, akkor van elegendő hely arra, hogy akár ott is aludjanak. Amit imádok ebben a lakásban, hogy minden égtáj felé nyílik ablaka, és olyan csendes, hogy csak a kismadarakat lehet hallani, amikor nyitva van az ablak, és amikor csukva van, akkor pedig olyan csend van, hogy az igazak álmát lehet aludni. A szomszédok nagyon kedvesek, és összetartóak, a kertet pedig most fogják felújítani, már le is zárták egy szalaggal felkészülve a megújulásra. A ház homlokzata is a közeljövőben várható, amiért nagyobb lesz az értéke a lakásnak is, éppen ezért egy nagyon jó befektetésnek is tartom egyben. Tekintse meg a képeket, és ha Önnek is annyira tetszik ez a fantasztikus ingatlan, mint amennyire nekem, akkor ne várjon míg más csap le rá, hívjon most és vásárolja meg mielőbb!